Rasmussen hangsúlyozta: az ukrajnai orosz katonai fellépés láttán senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az atlanti szövetség mindenfajta fenyegetés ellen megvédi tagországait. A főtitkár utalt arra, hogy a balti államokban, Lengyelországban és Romániában máris megerősítették az amerikai katonai jelenlétet.
"Ma azt látjuk, hogy Oroszország sokkal inkább ellenfélként beszél és viselkedik, mintsem partnerként" - állapította meg a főtitkár, és hozzátette, hogy ez nagy gondot okoz a nyugati katonai szövetségnek.
Az oroszok ukrajnai magatartása Rasmussen szerint aláássa a szabályokon alapuló globális rendet. A NATO első számú civil tisztségviselője az eddig szavakban mindenki által elfogadott azon alapszabályra hívta fel a figyelmet, hogy az országoknak jogukban áll megválasztaniuk, milyen szövetségi rendszerhez kívánnak vagy nem kívánnak tartozni.
Rasmussen kiemelte azt is, hogy a globális rend fenntartása érdekében Európának és az Egyesült Államoknak erősítenie kell szövetségét, és hogy ez az európaiak részéről a védelmi célokra fordított beruházások növelését igényli.
"Nem folytathatjuk tovább a leszerelést, miközben a világban mindenki más fegyverkezik, és néhányan határaink közelében folytatnak kardcsörtető politikát" - fogalmazott a NATO főtitkára.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás