Az amerikai diplomácia vezetője gratulált az úgynevezett demokráciapárti hongkongiaknak az előválasztásokhoz, majd Carrie Lam hongkongi vezetőt ostorozta.
Pompeo leszögezte: "komoly aggodalommal vesszük tudomásul a Carrie Lam, Hongkong vezetője által képviselt fenyegetést". Majd e fenyegetés alátámasztásaként idézte Lam álláspontját, aki szerint az előválasztásokkal "megsérthették" a pekingi parlament által megszavazott új nemzetbiztonsági törvényt.
Közleményében Mike Pompeo hangsúlyozta: a hongkongi vezető állásfoglalása "ismét azt jelzi, hogy a Kínai Kommunista Párt fél a demokráciától és saját népe szabad akaratától". Hozzáfűzte: Washington szorosan figyelemmel kíséri a hongkongi fejleményeket a szeptember 6-ra kitűzött helyi választások előtt.
Hongkongban július 11-én és 13-én tartottak úgynevezett demokráciapárti előválasztásokat, hogy megválasszák a demokrácia híveiként induló jelölteket a Törvényhozási Tanács (a helyi parlament) szeptember elején esedékes választásaira. Az előválasztásokon több mint 600 ezren vettek részt. A demokráciapárti jelöltek fő aggodalma, hogy az új nemzetbiztonsági törvény alkalmat adhat Pekingnek a különleges státuszú Hongkong "bekebelezésére", mivel büntethető lesz a Kínai Népköztársaság elleni zendülés, a hazaárulás és a felforgatás is. A törvényt ellenzők úgy vélik, hogy a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva akár betilthatóak lesznek az ellenzéki megmozdulások is. Carrie Lam júniusban, még a törvény pekingi elfogadása előtt, úgy fogalmazott: akik nem támogatják az új törvényt, azok "a nép ellenségei".
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot