Az ágazat tavalyi adózott eredménye 7519 milliárd jüan (1190 milliárd dollár, 1 jüan = 39,34 forint) lett, 21 százalékkal múlta felül a 2016-ost, amikor szerényebb, 8,5 százalék volt a növekedés - közölte pénteken a kínai statisztikai hivatal. Az adatok összeállításakor azokat a cégeket vették figyelembe, amelyek évi nyeresége legalább 3,3 millió dollár.
Az ipari cégek profitja 10,8 százalékkal nőtt éves összevetésben decemberben a novemberi 14,9 százalék után. A nyereségnövekedés decemberi lassulását elsősorban az okozta, hogy a légszennyezettség csökkentése érdekében több gyárban leállították a termelést tavaszig - írta az MTI.
Kapcsolódó
Tavaly a bányaipari cégek profitja igen jelentősen, 261,6 százalékkal nőtt, a feldolgozóipari vállalatoké pedig 18,2 százalékkal emelkedett. Az állami tulajdonú kínai ipari cégek adózott eredménye 45,1 százalékkal nőtt 2017-ben.
Kína GDP-je tavaly 6,9 százalékkal nőtt nem végleges adatok szerint az egy évvel korábbi 6,7 százalék után.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az