A központi költségvetés az önkormányzatok és a társadalombiztosítás költségei nélkül számolva 2,57 milliárd euró többlettel zárta az év első hét hónapját szemben a tervezett 3,14 milliárdos hiánnyal. A különbség főként abból adódik, hogy Görögország a vártnál több uniós támogatást kapott, amelyből kevesebbet költött el a tervezett befektetési projektekre.
Megdobta a büdzsét egy 1,5 milliárd eurós egyszeri bevétel is, ami abból fakadt, hogy az eurózóna tagországainak jegybankjai visszautalták a görög kormánynak korábban nyújtott kölcsöneik esedékes kamatát. Az állami kiadások 10 százalékkal, 25,1 milliárd euróra csökkentek - ami szintén jobb eredmény a vártnál -, ugyanakkor az adóbevételek 1,5 milliárd euróval elmaradtak a tervezettől.
Az országot hitelező eurótagállamok és az IMF a jó hírek ellenére kételkedik a segélyprogram sikerében. Aggodalmukat elsősorban arra alapozzák, hogy a görög vállalatok és magánszemélyek egyelőre nem fizették be adóik zömét, és kétséges, hogy a hiányzó összegből mennyit lesz képes behajtani a még mindig gyengén muzsikáló adóhatóság.
A hét végén kisebb belpolitikai botrányhoz vezetett Németországban a Der Spiegel értesülése, miszerint a Bundesbank arra számít, hogy legkésőbb a jövő év elején újabb hitelprogramot kell összeállítani Görögországnak. Az ellenzék azzal vádolja Angela Merkel kancellárt, hogy a szeptember végi választások előtt eltitkolja a szavazók elől azt a kellemetlen igazságot, hogy a kormány ígéretei ellenére a görögök nem fogják visszafizetni az európai adófizetőktől kapott hitelek egy részét.
A német pénzügyminisztérium szóvivője hétfőn úgy reagált a Der Spiegel értesüléseire, hogy nincs tudomása az idézett Bundesbankban készült dokumentumról. Martin Kotthaus ugyanakkor azt is hozzátette,hogy a legutóbbi, trojka (IMF-EU-ECB) által készített jelentés szerint Görögország jól halad a reformokkal. Emlékeztetett emellett arra, hogy a program 2014-ig tart, és hozzátette: ezért nehéz megítélni, hogy mi történik majd 2014-ben.
Eközben Jannisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter egy helyi lapnak azt mondta, hogy novemberben kezdődhetnek a tárgyalások a donorokkal az adósságok enyhítéséről.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető