A nyilvántartást már júniusban élesítette az európai hatóság, és október elsejétől kötelező lesz használni.
A dokumentumtár célja, hogy megkönnyítse a repülőorvosi vizsgálatokat végző szakemberek munkáját, mivel egységes formában elérhetővé teszi a pilóták korábbi egészségügyi igazolásait - olvasható a portálon.
Az EASA azt várja ettől, hogy az orvosok könnyebben és hamarabb kiszűrhetik azokat, akik állapotuknál fogva nem alkalmasak a repülésre, vagy kockázatot jelenthetnek a légiközlekedés biztonságára. Az adattár jogi hátterét 2019 óta készítették elő.
A döntés mögött a Germanwings hat évvel ezelőtt katasztrófája állhat, amikor az első tiszt kizárta a pilótafülkéből a kapitányt, majd folyamatos süllyedésre állította be a robotpilótát, a gép pedig hegynek ütközött.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az