Az Ukrajna ellen indított orosz invázió ellen tiltakozó tüntetők valamilyen vörös folyadékkal, vélhetően festékkel dobták meg Szergej Andrejevet, Oroszország varsói nagykövetét a győzelem napján koszorúzás közben egy orosz katonai temetőben - adta hírül a Moscow Times.
A moszkvai külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint a nagyköveten túl a környezetében lévő diplomatáknak is jutott a vörös festékből vagy málnaszörpből. A neonácizmus csodálói ismét megmutatták az arcukat - folytatódik a közlemény összhangban azzal, hogy a Kreml interpretációja szerint az orosz hadsereg az Ukrajnában regnáló neonáci rezsim ellen harcol.
Ahogy korábban is megmondtunk, nem lehet bennünket megfélemlíteni. Szörnyen érezhetik magukat Európa lakói, amikor meglátják az arcukat a tükörben - fejeződik be a közlemény. A nyilvánosságra került képeken az is látszik, hogy a megdobott diplomatáktól nem messze ukrán zászlókat lengető tiltakozók jelszavakat skandálnak, köztük olyanokat, amelyek szerint valójában az oroszok a fasiszták.
Andrejev a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek elárulta, hogy nem sérült meg a támadás nyomán. Lengyelország több száz ezer Ukrajnából érkezett menekültet fogadott be a háború február végi kirobbanása után.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain