Az információt egyelőre egy ország sem erősítette meg, és azt sem tudni, hogy az Egyesült Államoknak van-e bármilyen köze Hamza bin Láden halálához. A férfi tavaly arra buzdította az Arab-félsziget lakosait, hogy lázadjanak, és emellett megfenyegette Szaúd-Arábiát is. Ez volt az utolsó nyilvános nyilatkozata - olvasható a portálon.
Az amerikai kormány februárban egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Akkor azt mondták, bárkinek, bármely országban jár a pénz, aki értékelhető információt ad a férfi hollétéről, akit korábban apja is kedvenc fiának nevezett.
A 30 éves Hamza ott volt apja mellett Afganisztánban, amikor a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmény történt. Vele bujkált Pakisztánban is, amikor az Egyesült Államok megszállta Afganisztánt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el