Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök az ország legbefolyásosabb üzleti vezetőivel a héten – írja a Bloomberg.
A lap úgy tudja, csütörtökön gyülekeznek majd az orosz ipari vezetők és vállalkozók szervezetének (RSPP) vezetői a Kremlben. Az orosz elnök várhatóan igyekszik majd minél nagyobb nyomást gyakorolni a cégvezetőkre, hogy a rendelkezésükre álló lehető legtöbb eszközzel dolgozzanak az orosz gazdasági növekedés felpörgetésén.
Az üzleti élet kulcsfigurái ezzel szemben azzal kapcsolatos aggodalmuknak adhatnak hangot az eseményen, hogy
egyre nagyobb az állami jelenlét és nyomásgyakorlás az üzleti világban. Kérhetik majd például, hogy oldjanak a gazdasági bűncselekményekkel szembeni szigorú fellépésen, például a pénzmosás büntetőjogi következményei terén is lazítást várhatnak az országvezetéstől.
Az orosz költségvetési deficit egyre nagyobb, miután a kormányzatnak továbbra is jelentős összegeket kell biztosítania a háború finanszírozására, valamint az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók is éreztetik hatásukat.
Az állami terhek enyhítésére idén összességében 300 milliárd rubelnyi (1,45 ezermilliárd forintnyi) extra adót szeretnének kivetni a vállalatokra. Bár a kérdés valószínűleg felvetődik majd a csütörtöki eseményen, döntés ekkor még nem várható ezzel kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin február végén, a háborús évforduló környékén intézett terjedelmes beszédet az oroszokhoz. Már ekkor is arra biztatta a külföldön élő orosz üzletembereket, hogy törekedjenek inkább az anyaországuk felé.
Veszélyt jelent ránk, ahányszor csak ezek a vállalkozások olyan kormányzatoktól válnak függővé, amelyek Oroszországgal szemben barátságtalan politikát folytatnak. Nyugaton ezek az üzletemberek mindig is másodosztályú idegenek lesznek, és ezen a pénzük, kapcsolataik, megszerzett titulusaik sem változtathatnak
– agitálta az érintetteket az elnök.
Lavírozhat a kínai elnök
Hszi Csin-ping kínai elnök a Reuters információi szerint jövő héten meglátogathatja Vlagyimir Putyint. Hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban egyelőre egyik oldalról sem érkezett.
Az orosz elnök mindig is szerette volna úgy beállítani az ukrajnai háborút, mint a Nyugat ellen vívott harcot. Ennek a narratívának az erősítésére alkalmas lehetne egy moszkvai kézfogás a kínai elnökkel. Egy bökkenő azonban keresztülhúzhatja a Kreml számításait.
A Reuters szerint ugyanis Hszi Csin-ping a moszkvai látogatás környékén videokonferencia keretében tárgyalhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, ez pedig sokat faragna a moszkvai parolázás diplomáciai jelentőségéből. Sőt ha a két eseményre valóban sor kerül, ráadásul egymáshoz közel, az inkább az ukránoknak kedvez.
Az Egyesült Államok elmúlt hetekben több alkalommal is arra figyelmeztette partnerországait, hogy Kína arra készülhet, hogy fegyverekkel lássa el Oroszországot. Peking ezt tagadta, Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, ez a harmadik világháború kitörését jelentené.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak