A konzulátusok nyitva tartása általában meglehetősen szűk, ráadásul a tevékenységük nem csak a vízumügyletek intézéséből áll. Ezzel szemben a vízumközpontban a hét minden napján, reggeltől estig elintézhetik a vízummal kapcsolatos teendőket az Oroszországba utazók - mondta Ivan Breganov, az orosz vízumközpontokat üzemeltető Lex Systems vállalat képviselője az MTI-nek.
Moszkva több országban tart fenn hasonló központot, a budapesti már a 22. ilyen irodájuk. Az eddigi tapasztalatok alapján általában megnő a vízumigénylések száma egy országban a vízumközpont megnyitását követően.
A vízumigénylés feltételei megegyeznek a korábbiakkal. A vízumközpont a VI. kerületben, az Andrássy út 100. szám alatt nyílt meg.
A Külügyminisztérium konzuli szolgálatának tájékoztatása szerint az EU - így Magyarország - és az Orosz Föderáció között vízumkényszer van érvényben, tehát a magánútlevéllel utazó magyar állampolgárok kizárólag a vízum előzetes beszerzésével léphetnek be Oroszország területére. Vízummal az azon feltüntetett határidőn belül lehet az országban tartózkodni.
Magyarországon vízum eddig csak az Orosz Föderáció budapesti nagykövetségének konzuli osztályán vagy a debreceni főkonzulátuson volt igényelhető.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak