Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrel hétfőn írta alá az újabb szankciós listabővítést, ami ezúttal nyolc névvel bővült, akik részt vettek nem csak a Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megfigyelésében, és az ellene végrehajtott merénylet kitervelésében, hanem konkrétan a mérge kikeverésében is.

Az irat szerint a Navalnij ellen elkövetett mérgezési kísérlet valósságát négy különböző labor is egyértelműen meg tudta erősíteni. Az ellenzéki vezetőt még 2020-ban, egy szibériai kampányútja során mérgezték meg, amikor valaki a szovjetfejlesztésű "Novicsok" nevű idegmérget kevert az italába.

A mérgezés után Navalnijt hónapokig kezelték Németországban, majd miután visszatért Oroszországba, hogy folytassa a Putyin elleni kampányát, akkor szinte rögtön le is tartóztatták és azóta is börtönben tartják. Az ez alapján eszközölt listabővítésről a Kreml ügyeinek feltárásán dolgozó Meduza is jelentett.

Novicsok-gárda

A listán szerepről nyolc névből hét közvetlenül kapcsolható az belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó orosz FSZB-hez, ami a hírhedt szovjet KGB jogotúdjaként működik. Alekszej Alekszandrov, Vlagyimir Ponyajev, Ivan Oszipov, Sztanyiszlav Makszakov és Vlagyimir Bogdanov mind a szervezet bűnügyi osztálya alá tartoztak, akiknek Navalnij megfigyelése is a feladataik közé tartozott.

Rajtuk kívül a listára került még az osztályvezető Kiril Vaszilijev, és az FSZB vegyifegyver-szakértője Konsztantyin Kudrjavcev, akik a külsős Artur Zsirovával közvetlenül is részt vehettek az A-234-es idegméregcsaládba tartozó vegyület kifejlesztésében, ami végül majdnem Navalnij halálához vezetett.

A nyolc személyt a szankcióslista többi tagjához hasonlóan utazási korlátozásokkal, és az EU-ból elérhető vagyonuk befagyasztásával büntetik, így talán a cégvezető Zsirovot leszámítva, a nevek hozzáadása ezúttal inkább jelképes, mint valóban komoly korlátozó intézkedés.