Az orosz eladások májusban 83,5 százalékkal estek éves bázison az Európai Vállalkozások Szövetségének (AEB) adatai szerint. Mindezt a belső kereslet csökkenésének és a szankciók nyomán előállt logisztikai problémák következménye - írja a lap.
Megkérem a kormányt, hogy részletesen mondja el, milyen gyors intézkedéseket hoz az autóipar támogatására és a belső piac stabilizálására
- mondta Putyin egy tisztviselőkkel folytatott megbeszélésen, amelyet az állami televízió is közvetített.
Az Interfax szerint a kormánynak szeptember 1-ig kell előállnia a tervvel.
Denisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy Moszkva idén 20,7 milliárd rubelt (145 milliárd forint) különít el az autók iránti kereslet támogatására. Mintegy 10,2 milliárd rubelt költenének az autóhitelek újraindítására, a többi pedig a kedvezményes lízingdíjak, valamint az elektromos és benzinüzemű járművek kedvezményeinek támogatása között oszlik meg.
Az autók árai az év eleje óta 50 százalékkal emelkedtek, közben a háztartások jövedelme csökkent, az infláció pedig 20 éves csúcson.
A nagy visszhangot kiváltó importhelyettesítési törekvések ellenére az orosz autóipar továbbra is nagymértékben függ a külföldi beruházásoktól és berendezésektől. A Lada-gyártó AvtoVAZ, Oroszország legnagyobb autógyártója több mint két hónapra leállította a termelést elektronikai alkatrészhiányra hivatkozva.
A cég korábban - 68 százalékban - a Renault tulajdonában állt, azonban a francia gyártó egy jelképes összegét, egy rubelért adta el azt egy autóipari kutatóintézetnek. A Renault először 2008-ban szerzett 25 százalékos részesedést az AvtoVAZ-ban több mint 1 milliárd dollárért, majd fokozatosan növelte részesedését, és 2017-ben teljesen konszolidálta azt a mérlegében. Sok pénzt ölt gyár- és modellfejleszutésbe.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető