Ahogy a 2019-es év Lengyelországban az európai parlamenti és a nemzeti parlamenti választás jegyében telt el, úgy a 2020-as az elnökválasztás éve lesz. Az októberi parlamenti szavazás másnapján már mindenki ezzel foglalkozott, a média szinte csak erről írt - derül ki az onet.pl összefoglalójából. Sokáig az volt a fő kérdés, hogy Donald Tusk volt miniszterelnök, az Európai Tanács leköszönt elnöke hazatér-e, és indul-e a posztért, ám külföldi megbízatást vállat, az Európai Néppárt elnöke lett.
A jobbközép Polgári Platform (PO) és szövetségesei éles vita után választották ki jelöltjüket, aki várhatóan Andrzej Duda államfő, a kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság jelöltjének legfőbb kihívója lehet. Egy igazi politikuscsalád igazi politikus tagját, a többéves politikai tapasztalattal rendelkező Malgorzata Kidawa-Blonskát indítják. A rendszerváltás óta három nő kormányfő is tevékenykedett, a nők komoly szerepet kapnak a pártokban, a helyi és az országos politikában is.
Dicső régmúlt és közelmúlt
Az 1957-ben született Kidawa-Blonska szociológus végzettségű. Egyik dédapja, Stanis³aw Wojciechowski a második lengyel köztársaság elnöke volt, míg másik dédapja, W³adys³aw Grabski miniszterelnök volt. Szociológiai tanulmányai közben bejárt a színművészeti főiskolára is, mivel közel állt hozzá a színjátszás és a filmművészet, később filmproducerkét is tevékenykedett.
Politikusi karrierje azzal kezdődött, hogy 2001-ben belépett az akkor újonnan megalakult Polgári Platformba, amelynek férje tévéreklámokat forgatott. A PO színeiben négy évvel később parlamenti mandátumot szerzett, 2013-ig a párt varsói szervezetének vezetője volt, majd a következő év januárjában Donald Tusk miniszterelnök kormányszóvivőnek nevezte ki. Tusk távozása után az Európai Tanács élére Ewa Kopacz miniszterelnök szóvivőjeként folytatta pályafutását. 2015-ben néhány hónapra - a Jog és Igazságosság (PiS) őszi választási győzelméig - az alsóház, a Szejm elnöke volt, majd az egyik alelnökeként dolgozott.
A 2019-es lengyelországi parlamenti választások során a jobbközép pártszövetség vezetője, Grzegorz Schetyna a párt miniszterelnök-jelöltjének nevezte meg, azonban a PO - a PiS mögött - csak a második helyen végzett.
Lehet esélye
A 2019. végi közvélemény-kutatások szerint a biztos szavazók körében Duda 46,6 százalékos támogatottságra számíthat, míg Kidawa-Blonskára 22,4 százalékon nyitott. A kétfordulós szavazás első körében még néhány tovább jelölt is indul, például biztosra vehető, hogy a lengyel parasztpárt, a PSL elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz is megméretteti magát. Őt kilenc százalékon mérték. A részvételi arányt 64 százalékra becslik a közvélemény-kutatók. Az elnökválasztás kétfordulós, a második körbe csak a két első jut tovább, így a másodikból könnyen lehet első, ha be tudja gyűjteni a kieső jelöltek támogatóit.
Nem szegény ember
Kidawa-Blonska folyamatosan parlamenti képviselő volt 2005-től, így vagyonnyilatkozatot kell adnia. A 2019-es nyilatkozatban az szerepel, hogy 178 ezer zloty (bő 13 millió forint) készpénze van - férjével közösen. Ehhez jön még egy ház és egy fociklub részvényei. A 142,8 négyzetméteres háznak férjével együtt tulajdonosa, ennek értéke nagyjából 640 ezer zloty (47,2 millió forint). A ház körüli telek nagysága 1415 négyzetméter. Más ingatlanja is van, nevezetesen egy örökség ház még 1926-ból. A 438 négyzetméter területű ingatlan 1,4 millió zlotyt (103,3 millió forint) ér, de ennek csak a fele az övé.Az elnökjelöltnek két autója van: egy 2002-es Volvo XC70 és egy 2004-es Volkswagen Phaeton. Ezek mellett Kidawa-Blonska "családi emlékeket" is megemlít konkrét érték nélkül. Hitelkártyáján 15 ezer zlotys hitelkerete, és 50 ezer zlotys vásárlási kerete van.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek