A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta: az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettősségét.
"Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.
Juncker, az Európai Bizottság elnöke a német közszolgálati televízióban árulta el, hogy eltörlik az óraátállítást, megfogadva a nyilvános konzultáció eddigi eredményeit. Első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben. A konzultáción 4,6 millióan vettek részt, 80 százalék a kettős időszámítás megszüntetése mellett foglalt állást.
Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte fel az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra. Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.
A szabályozás felülvizsgálata Finnország kezdeményezésére került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás. Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész Európai Unióban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.
Forrás: StockSnap-fotó
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
