Az oltások előrehaladtával egyre több hír jelenik meg olyanokról, akik az első vagy a második vakcina után megkapták a koronavírust. A Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó, Amerikában élő magyar kutató a portálnak elmondta, hogy egyetlen Covid-19 vakcina sem véd meg a fertőződéstől, csak a vírus okozta megbetegedéstől, különösen a kórházba kerüléstől.
"A vérben keringő ellenanyag, illetve az emlékező sejtek nem tudják megakadályozni a vírus szaporodását az orr- és szájnyálkahártya sejtjeiben. A Pfizer vakcinára van adat, ami azt mutatja, hogy 30 százalékkal csökkenti a megfertőződés esélyét, illetve, hogy a megfertőződött, vakcinált személy kevesebb vírust terjeszt." - magyarázta.
Hozzátette: "A megbetegedéstől sem véd 100 százalékban egyetlen Covid-19 vakcina sem. Még a leghatékonyabb mRNS vakcinák, a Pfizer és a Moderna is 95 százalékban védték meg a beoltott embereket a tünettel járó betegségtől."
Tehát a maszk viselése oltás után is javasolt, amíg ilyen magas a fertőzöttek száma. Egyrészt, hogy a beoltott ne fertőződjön meg, vagy ha megfertőződött, akkor ne adja tovább.
Elterjedt az is, hogy a védőoltások miatt lesz egyre több mutáns
Ez Karikó Katalin szerint nem igaz. Ahogy a New England Journal of Medicine-ben megjelent cikkben a Harvard orvosai beszámoltak róla, a variánsok megjelenését nem az oltások okozzák, hanem olyan emberek fertőződése, akik immunrendszert gátló kezelés alatt álltak.
"A cikkben leírják egy 45 éves betegük kórtörténetét, aki autoimmun betegsége miatt immunszuppresziós kezelés alatt állt, és megfertőződött a koronavírussal. A betegnek öt hónapon át pozitív volt a Covid-tesztje, mert az elnyomott immunrendszere csak részben tudott a vírus ellen harcolni, nem tudta legyőzni. Ennek hatására a vírus újabb és újabb variánsai keletkeztek a szervezetében, ami végül a beteg halálához vezetett." - mondta.
Karikó Katalin szerint épp ezért fontos az oltás, hogy a vírusnak esélye se legyen mutánsokat létrehozni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?