Japánban megint emelkedik a járványgörbe, az új esetek hétnapos mozgóátlaga 1600 fölé ért, Tokió vészhelyzetet is hirdetett a járvány miatt.
Az már korábban is hivatalos volt, hogy a külföldi látogatókat semmiképp sem engedik be az országba, a mostani döntés viszont a belföldieket is eltiltja a rendezvénytől. A szervezőbizottság elvileg az orvosi csapatra hagyatkozott, amelyik egyértelműen azt mondta: a nézők nélküli torna a lehető legkevésbé kockázatos megoldás - írja a lap.
Kapcsolódó
Hónapok óta téma, hogy a japán társadalom nagyon ellenzi a turisták és sportolók tömeges érkezését, sőt, egyáltalán az, hogy megtartják a játékokat, leginkább a szponzorok nyomására történt. A Reuters szerint a Tokióban vasárnap tartott helyhatósági választásokon gyenge eredményt elérő kormányzó párt és a miniszterelnök, Szuga Josihide a választási fiaskót nagyban köszönheti a játékok megrendezésével kapcsolatos hajthatatlanságának.
Nem nagy érvágás
Japánban már a teljes olimpiai infrastruktúra elkészült, így az, hogy nézők nélkül rendezik a játékokat nem akkora érvágás az országnak, a tervek is készen állnak, hogy melyik létesítményt mire használják majd. „Az országnak jobban fájhatnak a PR-következmények, azaz, hogy nem építhetik az országimázst, és hogy ez az olimpia nem arról fog szólni, hogy Japán milyen nagyszerű vendéglátó” - mondta a Forbesnak Szabados Gábor sportközgazdász.
A NOB-nak fáj
A NOB és a szponzorok viszont eléggé megérzik a halasztást, hiszen a támogató vállalatok rendszerint élőben települnek ki a helyszínekre, nézők hiányában viszont ennek sincs sok értelme.
„A NOB-nak valószínűleg valahogy kompenzálnia kell majd a szponzorokat. Lehetnek csökkentett jogdíjak, a jövőre szóló kedvezmények, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy idén kivételesen látunk reklámokat a televíziós közvetítésekben.” - mondta Szabados.
Fontos tudni, hogy a NOB rendkívül konzervatívan áll a sportmarketinghez, az olimpiai játékok alatt a televíziós közvetítésekben nem jelennek meg a szponzorok.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra