A távozó elnök európai búcsúlátogatásának utolsó állomásán rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, a német főváros 50 kilométeres körzetében repülési tilalmat rendeltek el 3 ezer méter magasságig, a város központjának nagy részét lezárták, és mintegy 5 ezer rendőrt vezényeltek a péntek délutánig tartó eseménysorozat biztosítására.
A hivatalos program csütörtökön kezdődik; az amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral tart megbeszélést. Pénteken Merkel és Obama a brit miniszterelnökkel, a francia államfővel, az olasz és a spanyol kormányfővel együtt folytat tárgyalást.
Kapcsolódó
A megbeszélések középpontjában a transzatlanti kapcsolatok jövője, Oroszország, a szíriai válság és az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem áll. Az amerikai elnök Berlinből Peruba utazik tovább.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart