A Les Echos francia gazdasági napilap szerint Franck Riester kulturális miniszter és Laurent Pietraszewski, a nyugdíjreformért felelős államtitkár a Párizsi Operaház vezetőjének írt levelében azt javasolta, hogy a tervezett reformot csupán a 2020. január elseje után állományba vett táncosok esetében kezdik el alkalmazni. A levélben a táncosoknak szakmai átképzési tervet ajánlott színpadi karrierjük befejezésekor - olvasható a portál beszámolójában.
A hét elején viharos gyorsasággal terjedt el a közösségi médiában, amint a sztrájkoló táncosok a Párizsi Szimfonikus Zenekar kíséretében A hattyúk tava egyes jeleneteit eltáncolva tiltakoztak Emmanuel Macron elnöknek a kedvezményes nyugdíjukat érintő tervei ellen "A kultúra veszélyben van" feliratú molinók előtt.
A kormány levelet intézett a Comedie Francaise, a legjelentősebb francia színtársulat vezetéséhez is, amelynek tagjait, az operaház vezetésével együtt, tárgyalásokra hívott meg január elejére.
A sztrájk keretében mindkét társulat lemondta előadásait, csupán a balettelőadások elmaradása több mint nyolcmillió euró veszteséget okozott az operaház hét eleji közlése szerint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az