Romániában a munkaügyi minisztérium törvénymódosítással lehetővé tenné, hogy 70 éves koráig ne vonuljon nyugdíjba az a közalkalmazott, aki nem akar - jelentette be Raluca Turcan, a tárca vezetője a Maszol tudósítása szerint. A jelenlegi nyugdíjkorhatár (63 év a nőknél és 65 év a férfiaknál) túllépése opcionális lesz.
Azt azonban nem teszik majd lehetővé, hogy a hivatalos nyugdíjkorhatárt elérő, de még dolgozni kívánó közalkalmazott a bére mellé nyugdíjat is kapjon. Tehát választania kell majd a nyugdíj és az állami fizetés között. A munkaügyi minisztérium ötmillió nyugdíjas juttatását készül újraszámolni a következő másfél évben, egy módosított nyugdíjtörvény alapján. Ez a jogszabály felszámolná a jelenlegi törvény által lehetővé tett méltánytalanságokat.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás