Az uniós szankciók hatályon kívül helyezését követeli az Európai Bíróságtól az orosz Országos Elszámolási Értéktár (NSD), valamint azt, hogy a felmerülő jogi költségeket hárítsák az Európai Unió 27 tagállamára – írja a Reuters.
Az NSD a moszkvai tőzsde tulajdonában áll, és kulcsfontosságú az orosz pénzügyi életben: közvetítő szerepet játszik a nemzetközi piacokon. Az EU többek között erre az orosz intézményre is szankciókat vetett ki június elején azzal a céllal, hogy korlátozzák Oroszország hozzáférését a globális pénzügyi infrastruktúrához és elzárják az orosz befektetőket az Oroszország joghatóságán kívül eső értékpapírjaiktól, miután az ország februárban megtámadta Ukrajnát.
Az NSD még augusztus 12-én nyújtotta be a keresetet az Európai Bíróságon, de akkor még nem közölt részleteket, pontos követelései csak a hétfői beadványból derültek ki. Az intézmény szerint a szankciókat megalapozatlan állításokra hivatkozva vetették ki, majd az Európai Unió Tanácsa sem állt elő elfogadható bizonyítással, így a retorziók jogszerűtlenek.
Az orosz eurókötvény-kibocsátok közben már új értékpapírok kibocsátásába kezdtek, hogy pótolják a külföldön rekedteket. A Gazprom állami energetikai vállalat például hétfőn cserélt 750 millió euró értékű eurókötvényt új kötvényre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)