A vádirat szerint Budapest főpolgármestere 2025. június 16-án az egyik legnépszerűbb közösségi médiafelületen videóüzenetben bejelentette, hogy a fővárosi önkormányzat 2025. június 28-án Budapest területén Budapest Büszkeség Menet (Budapest Pride) elnevezéssel rendezvényt szervez. A vádlott meghívta követőit a rendezvényre - áll a közleményben.
A rendezvény a gyülekezési jogról szóló törvény alapján gyűlésnek minősült, mivel közügyben való véleménynyilvánításra irányult, és ahhoz bárki csatlakozhatott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. június 19-ei határozatában megtiltotta a gyűlés megtartását, egyrészt a módosított gyermekvédelmi törvénynek megfelelően, másrészt mert a rendezvény időpontjára és helyszínére korábban már más személy bejelentett más jellegű rendezvényt.
A vádlott a gyülekezési hatóság határozatáról annak meghozatala napján tudomást szerzett, az ellen jogorvoslattal nem élt, a bírósági utat nem merítette ki, azonban a gyűlést a tiltó határozat ellenére megszervezte. Újabb nyilvános felhívásokat tett közzé a gyűlésen való részvételre, és vezette is a 2025. június 28-án az V. kerület Városháza Parkból induló és a XI. kerület Műegyetem rakparton befejezett gyűlést.
Mindezek alapján a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a főpolgármestert egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádolta meg a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában, s indítványozta, hogy a vádlottal szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabjon ki - közölte a főügyészség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump ide is betette a lábát, össze is omlott minden
Ez számít ma luxusnyugdíjnak itthon
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Borzasztóan ketyeg a nyugdíjbomba, meglepő számok érkeztek
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Megint a kínai tűzijáték okozott robbanást
Szerdán még nyugi, aztán jön a totális káosz
Lecsapott az Europol, dopping nélkül maradhatnak a sportolók
Megjött az ukrán válasz, orosz támadás miatt állt le a Barátság kőolajvezeték