Thomas de Maiziere Berlinben a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának rendkívüli ülése után tett nyilatkozatában kiemelte: gyanúsítottról, és nem feltétlenül elkövetőről van szó. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja a gyanúsított kilétéről és idegenrendészeti státusáról megjelent híreket. Mindenről időben tájékoztatnak majd, de egyelőre "az a fontos, hogy megtaláljuk" az illetőt, és "az eredmény számít, nem pedig a spekulációk gyorsasága" - mondta.
Egybehangzó sajtójelentések szerint a gyanúsított egy tunéziai származású elutasított menedékkérő. Az úgynevezett befogadott menedékjogi státusban lévő huszonéves férfit a veszélyes iszlamisták között tartják számon.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn