A szövetségi kormány terve szerint legfeljebb 35 darabot vásárolhatnak az atomfegyverek célba juttatására is alkalmas harci repülőgépből a több mint 40 éve bevezetett Tornado modell lecseréléséről szóló programban, amelynek végrehajtását a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós szerződése is előírja - írja az MTI.
Az egyre inkább elöregedő harcigép-flotta cseréjét évek óta tervezik. Az F-35-ös beszerzése ellen korábban azzal érveltek a kormányzaton belüli vitákban, hogy hátráltathatja az európai katonai repülőgépek új nemzedékének kifejlesztésére indított német-francia-spanyol programot (FCAS). Az F-35-ös mellett szól viszont, hogy számos európai NATO-partner használja, aminek révén nagyobb hatékonyságra, szinergiahatások kiaknázására nyílhat lehetőség, és a modell azt is biztosítja, hogy a német légierő megfeleljen az úgynevezett nukleáris részvétel elvének.
A flotta modernizációjának lendületet ad az Ukrajna elleni orosz invázió is, amelynek hatására a szövetségi kormány elhatározta, hogy a hidegháború vége óta követett visszafogott haderő-fejlesztési politikával szakítva felállít egy százmilliárd eurós korszerűsítési alapot, és ezentúl minden évben a NATO-tagoktól elvárt szintet - vagyis a hazai össztermék (GDP) két százalékának megfelelő összeget - meghaladó mértékben költ védelemre.
A terület egyik legbefolyásosabb szakpolitikusa, Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a szövetségi parlament (Bundestag) védelmi bizottságának elnöke egy február végi, az irányváltás bejelentése után néhány nappal tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a legelső feladat a Tornadók cseréjének rendezése. Az FDP-s politikus hangsúlyozta, hogy a német légierőnek az F-35-ösre van szüksége, mert az a világ legmodernebb harci repülőgépe és sok partner használja. Hozzátette: az ukrajnai háború világosan mutatja, hogy "a támadásokat a levegőből hajtják végre, és ennek megfelelően kell válaszolni vagy megakadályozni a támadásokat".
A nukleáris részvétel elve azt jelenti, hogy a NATO elrettentő erejének fokozása érdekében az atomfegyverek használatába be kell vonni az észak-atlanti szövetség olyan tagországait is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy - esetleges bevetésükkor - az Egyesült Államok haderejének Németországban telepített atomtölteteit amerikai katonák élesítenék ugyan, de a Luftwaffe gépei juttatnák célba.
Az Egyesült Államok a nem hivatalos adatok szerint húsz atomtöltetet telepített a Luftwaffe egy támaszpontján, a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Egy miami luxusvilla árába kerül ez az orvosság, de tényleg életet ment

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával
