A szocdem-zöld-liberális koalíciót előkészítő tárgyalások a tervek szerint november 10-én zárulnak le, december 6-a után várható az új kancellár, Olaf Scholz eddigi pénzügyminiszter beiktatása. Addig azonban még számos kérdés vár tisztázásra - számolt e az Euronews.
Az egyik ilyen az ingázóknak járó átalánydíj (Pendlerpauschale), a munkahelyre szóló, adóból leírható útiköltség, amelyet az FDP megtartana. A Zöldek viszont a legszívesebben megszüntetnék, mivel a klímára ártalmasnak tartják, hogy az autóhasználatot támogatja.
Kapcsolódó
A két párt egyetért abban, hogy felül kell vizsgálni a nem hatékony és az éghajlatot károsító állami támogatásokat, Christian Lindner, az FDP elnöke azonban kikötötte: "a támogatáscsökkentés nem válhat adóemeléssé a dolgozó középosztály számára, márpedig az ingázási átalánydíj esetében szerinte történne".
Az ökopárt gazdasági szakértője, Sven-Christian Kindler viszont úgy látja, "nem okos dolog a klímaválság közepén azt még az adófizetők pénzéből tízmilliárdokkal súlyosbítani is." A zöld politikus szerint az éghajlatra káros támogatások drágává és hatástalanná teszik a gazdaság átalakítását, torzítják a piacot és megterhelik a költségvetést. Ráadásul a társadalomra hárítják a klímaköltségeket, és igazságtalanok. Az éghajlatkárosító támogatások ellentmondanak a szociális-ökológiai piacgazdaság logikájának - tette hozzá KIndler.
E kérdésben is a két párt alapfilozófiája ütközik: a Zöldek számára nem jelent gondot a nagyobb fokú állami költekezés a klímavédelem érdekében, a liberálisok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy ne legyen adóemelés, és tabu számukra a német alaptörvényben is rögzített adósságfék felpuhítása is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?