A háború kitörése óta több mint 3,2 millió ukrán menekült lépte át a lengyel-ukrán határt - legalábbis az ENSZ adatai szerint. Az biztos, hogy ez az egyik legnagyobb menekülthullám az európai történelemben, ám az nem egyértelmű, hogy ennek nyomán végül is hány Ukrajnából érkezett menekült tartózkodik az Lengyelországban - írja az adatokat böngészve a Notes from Poland.
A lengyel nagyvárosok szövetsége áprilisban közleményt jelentetett meg, amelyben azt állították, hogy az ország lakossága nyolc százalékkal emelkedett a menekülthullám hatására, ezen belül egyes városokban másfélszeres volt a növekedés. Valójában azonban a lengyel földön élő ukrajnai menekültek száma jóval elmarad hárommilliótól.
Kapcsolódó
Ez a szám ugyanis a lengyel határőrségtől származik, amely a határt átlépőket veszi figyelembe. Ez azonban azt is jelenti, hogy például a segélyszervezetek határon át ide-oda utazó munkatársait is elszámolják újra és újra. A határőrség adataiból az is kiderül, hogy egymillióan visszatérhettek Ukrajnába, így maximum kétmillióval számolhatunk.
Mennyi lehet?
Ez sem igaz ugyanakkor mert nem veszi figyelembe, hogy sokan továbbutaztak Nyugat-Európába. A háború előtt Lengyelországban élt a legnagyobb ukrán diaszpóra, amelynek népességéből 600 ezren voltak bejelentve a lengyel társadalombiztosítási rendszerbe 2021-ben. A teljes teljes létszám ennek duplája lehetett.
A legjobb információforrás valószínűleg a Ukrajnából frissen érkezőknek fenntartott speciális státuszt kérők száma. Ez lengyel igazolványt adott a menekülteknek lehetővé téve, hogy munkát vállaljanak, illetve a gyermekeik iskolába járjanak. Április 25-éig egymillióan éltek ezzel a lehetőséggel, folyamatosan csökkenő számban. Ez arra utal, hogy ha nem alakul ki újabb háborús góc a szomszédos országban, akkor május végéig minden menekült belép ebbe a rendszerbe, aki akar.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el