A kelet-kínai nagyváros vezetése a folyamatot felgyorsítandó egy már jelenleg is létező, központi tulajdonban lévő vállalatot, a sanghaji állami tulajdonkezelőt (SSAO) bízta meg a feladattal. Az SSAO így a jövőben rossz hiteleket és más, nem teljesítő, vagyis a rendszerre kockázatot jelentő eszközöket vásárol majd a városi pénzügyi intézményektől.
Nem Sanghaj az egyetlen, rossz hitelek felvásárlását központilag vállaló kínai térség: korábban a szomszédos Csiangszu és Csöcsiang tartományok is hasonló szervezet létrehozását jelentették be. Országos szinten szintén létezik négy eszközkezelő, amelyeket még 1999-ben állított fel a kormány. Ezek a hivatalos adatok szerint 1999 és 2008 között 2,4 ezer milliárd jüan (89 milliárd forint) rossz hitelt kezeltek.
A lépést a bankok rosszhitel-állományának növekedése tette szükségessé, ennek értéke 2013 végén a Kínai Banki Szabályozó Bizottság jelentése szerint az országos bankok teljes hitelállományának egy százalékát, 592 milliárd jüant (21,9 ezer milliárd forint) tett ki. A testület szerint az állomány kezelhető, a gazdaság fokozatos lassulása ugyanakkor annak további bővülését vetíti előre.
A Kínai Gazdasági Hírek (CBN) újság pénteki beszámolója szerint a sanghaji SSAO első vásárlása a Chaori Solar Energy Science and Technology napelemgyártó rossz hiteleinek egy része lehet. A cég a héten jelentette be, hogy likviditási gondok miatt valószínűleg nem tudja kifizetni a 2012-ben kibocsátott, ötéves lejáratú kötvénye után esedékes 14,7 millió dolláros részletet, az első vállalati csődöt okozva ezzel Kínában. Az eset a Bank of Shanghai bankot is érinti, amelynek 75 millió jüannal (2,8 ezer milliárd forint) tartozik a cég.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az