A kincstárügyi minisztérium kedden közölt adatai szerint a január-októberi periódusban 4,13 százalék volt a központi költségvetés deficitje. A központi költségvetés idei deficitcélja 4,5 százalék, az államháztartásé pedig 6,3 százalék, az utóbbi tartalmazza a tartományok és a társadalombiztosítás egyenlegét is.
Ugyanakkor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett jelentése azt írja, hogy a cél 2014-ig nem tűnik elérhetőnek, mert a tartós recesszió és a szükségintézkedések csak rontják a helyzetet. Az OECD szerint az államháztartás deficitje az idén eléri a 8,1 százalékot a tavalyi 9,4 százalék után, jövőre pedig csak 6,3 százalékra csökken, míg a kormány deficitcélja 4,5 százalék.
A spanyol kormány 2014-ig 70 milliárd eurós takarékossági programot hajt végre, de ennek többek közt az az ára, hogy a munkanélküliség, amely már az idén elérte a 25 százalékot, jövőre 26,9 százalékra emelkedik.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás