Az amerikai munkaügyi minisztérium szerdán azt közölte, hogy a havi szintű fogyasztói áremelkedés 0,4 százalék volt novemberben, az októberi 0,1 százalék után.
Az éves szintű infláció 2,2 százalék volt, az októberi 2 százalék.
Az élelmiszer- és energiaárak nélkül kalkulált maginfláció 0,1 százalék volt havi bázison novemberben az októberi 0,2 százalék után. Az éves maginfláció 1,7 százalékot tett ki az októberi 1,8 százalékot követően.
Az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) inflációs célszáma 2 százalék. Ha az árak túl gyorsan emelkednek, az azt jelzi, hogy a pénz túl könnyen áramlik a gazdaságba, ez esetben a Fed valószínűleg emeli a kamatokat, hogy fékezze a hitelezést.
A Fed az idén kétszer emelt kamatot, ami mögött a gazdaság élénkülése állt. A Fed szerdán fejezi be kétnapos kamatdöntő ülését. Szakértők szerint a Fed monetáris döntéshozó testülete 25 bázispontos kamatemelésről dönt és ezzel az alapkamat 1,50 százalékra nő. (Az amerikai termelői árak a vártnál jobban emelkedtek)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról