A szlovák gazdasági minisztérium utasította az állami gázszolgáltató vállalatot, az SPP-t, hogy tartózkodjon a lakosságnak értékesített gáz árának emelésétől - adta hírül a Slovak Spectator. Hosszú ideje az a politikánk, hogy stabilan tartjuk az árakat - indokolta a döntést Peter Ziga gazdasági miniszter. Peter Pellegrini miniszterelnök szerint jó döntés született, ami évi 10 millió euró megtakarítást hoz a gázfelhasználóknak.
Az ország második legnagyobb gázszállítója, az Innogy Slovakia azt tervezi, hogy pert indít az állam ellen, mert a beavatkozásával eltorzítja a piaci viszonyokat. A cég szerint a kormány diszkriminatív intézkedést hozott, amely versenyhátrányt okoz neki. Az Innogy álláspontja szerint ezt bármely piacon az erőfölénnyel való visszaélésként értelmeznék. Korábban egyébként úgy volt, hogy a lakossági gázár közel öt százalékkal emelkedik.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál