Igaz, hogy az eredetileg kitűzött határidő lejárta után, de a német Szövetségi Hálózati Ügynökség a napokban közzétette az első épületekre telepített napelemes rendszerekre kiírt tenderének eredményeit. A 300 kW-nál nagyobb teljesítményű tetőtéri napelemes rendszerek első pályázatának elbírálása nagyon hasonló ahhoz, amit Magyarországon manapság Metár tenderként ismerünk meg; az érintetti kör ajánlatot tesz bizonyos mennyiségű napelemes kapacitás megépítésére és a rendszer termelésére, illetve üzemeltetésére és a MWh (vagy kWh) árakat fordított sorrendben veszik figyelembe. Leegyszerűsítve: az a befutó, aki ugyanazt a mennyiséget olcsóbban vállalja.
Az első német tetőtéri napelemes aukción 150 megawattnyi ajánlat elfogadásra volt lehetőség, melyre 168 ajánlatot nyújtottak be, összesen 213 MW mennyiséggel. A mennyiségi túllicitálás az Ügynökségnek lehetőséget biztosított arra, hogy felülről zárja a nyertesek listáját, és így végül 114 szerződést kötöttek meg - összesen 152 MW összteljesítményre.
A hatóságok közlése szerint - írta meg a német PV Magazine - a befutó ajánlatok 5,35 és 7,89 eurócent / kWh közöttiek lettek, a súlyozott átlag pedig 6,88 eurócent / kilowattóra. Utóbbi, forintra átszámolva 24,768-ra jön ki, ami a méret és kapacitás függvényében meglehetősen jó árnak tűnik. (A német villanyszámlák árstruktúrája leegyszerűsítve olyan, hogy valamivel több mint 50 százalékot tesz ki a termék és a "kiszállítás" ára, és a többi részt elsősorban a különböző energiarendszer átalakítását sújtó adók - mint az eeg-illeték, az offshore hálózati adó stb.- jelentik.)
Csak összehasonlításként: a magyarországi villanyszámlán a lakosság jelenleg 32-43 forint / kWh egységárat fizet, melyből az áram (mint termék) nettó ára 9,42-17,8 forint / kWh között van. Németországban, ahol jóval drágább az áram, mint nálunk: a Német Szövetségi Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) adatai szerint jelenleg a villamos energia átlagára 0,3189 euro / kWh (ami 360 forintos euró-forint árfolyamon számoltan egységenként 114,8 forintot jelent). A majdnem 32 eurócentes árazás azt jelenti, hogy egy Németországban átlagosnak tekintett, 3500 kWh / év fogyasztású háztartás (Magyarországon ez jelenleg 1500 kWh / év körüli érték) 2021 januárja és 2020 januárja közötti időszakra 1116 eurós, vagyis: több mint 400 ezer forintos villanyszámlát fizet.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy