A romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzat megszünteti a diákok iskolai szolgálatát, megtiltja a diákok vagy tanárok bevonását az osztálypénz vagy egyéb pénzalapok gyűjtésébe, kezelésébe. A tanárok nem használhatják többé az osztályzatot fegyelmezési, vagy büntetési célokra, azoknak kizárólag a tudásszintet szabad tükrözniük. Nem kötelezheti többé a romániai diákokat egyenruha viselésére.
A keretszabályzat megemlíti, hogy a hatályos jogszabályok szerint azok a szülők vagy törvényes gyámok, akiknek a tanköteles gyermekeik kimaradnak az iskolából, száztól ezer lejig (66 ezer forintig) terjedő bírsággal sújthatók, vagy közmunkára kötelezhetők. Az első négy osztályba járó gyerekeket a szülőknek vagy az általuk meghatalmazott felnőtteknek el kell kísérniük a tanintézet bejáratáig.
Az új szabályzat szerint a testnevelés-tanárok az egészségügyi okokból felmentett diákokat is bevonhatják a közösségi tevékenységbe, bíráskodást, időmérést, szervezési feladatokat bízva rájuk, amennyiben nem ütköznek az orvosi előírásokba.
Bár az új szabályzat több korábbi javaslatukat tartalmazza, a diákszervezetek kifogásolták azt, hogy Liviu Pop oktatási miniszter nem bocsátotta tíznapos közvitára a dokumentum tervezetét a minisztérium honlapján, hanem Facebook-oldalán tudatta, hogy már kiadta az elfogadásáról szóló miniszteri rendeletet - írta az MTI.
Fotó forrása: Pexels.com
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla