A Hargita megyei prefektúra közlése alapján az Agerpres azt jelentette, hogy
újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság, a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzet szeptember 9-ig érvényes.
A székelyföldi megye prefektusi hivatala arról is beszámolt, hogy ez idő alatt számos intézkedést hoznak a térség biztonságossá tétele érdekében. A többi között folytatják
- a Korond-patak ideiglenes elterelési munkálatait
- és annak az ideiglenes gátnak a megépítését, amely a patak bevezetését hivatott segíteni az erre a célra kialakított csőrendszerbe.
Mint közölték, egy héten belül végeznek a munkálatokkal, amelyek az ideiglenes gát megemelésére, a töltés megerősítésére és a csőrendszer alatti kőágyazat és vasszerkezet stabilizálására terjednek ki.
A prefektúra közlése szerint a csőrendszer jelenleg a patak teljes vízhozamát felfogja és az elvárásoknak megfelelően működik
- írja az MTI.
A patak elvezetését szolgáló vezetékek egy hete, két nappal a munkálatok átadása után nem voltak képesek átvenni a patak megnövekedett vízhozamát, és a víz egy része a csőrendszer mellett folyt le, megrongálva a frissen átadott terepet, amit helyre kell hozni. Az illetékesek szerint nem a csőrendszer okozta a bajt, hanem az, hogy a felette felhúzott ideiglenes gát nem tudta felfogni a patak megnövekedett vízhozamát.
A parajdi vészhelyzeti bizottság május 8-án hirdetett vészhelyzetet a Hargita megyei településen, amikor a heves esőzések nyomán megduzzadt Korond-patak vize betört a bányába. Azóta a vészhelyzetet havonta hosszabbították meg.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába bezúdult nagy mennyiségű víz néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni