Kwasi Kwarteng, az üzleti ügyek minisztere vasárnap éjjel bejelentette, hogy az üzemanyag-forgalmazó szektor egy időre mentesül az 1998-ban kelt versenyügyi törvény előírásai alól – írja az MTI nyomán a 24.hu.
Kwarteng szerint így az ágazat vállalatai – a termelők, a közúti üzemanyag-szállító cégek és a kiskereskedelmi forgalmazók – egymással együttműködve, egymás közti információcserével azonosíthatják a legszűkösebben ellátott térségeket, és ezekre az országrészekre összpontosíthatják a szállításokat. A miniszter hangsúlyozta, hogy a termelővállalatoknál bőséges üzemanyagkészletek vannak, de a kormány észleli, hogy az ellátási hálózatokban bizonyos problémák támadtak.
Az intézkedés előzménye az, hogy a szakképzett teherautósofőrök hiánya az utóbbi időszakban egyre komolyabb ellátási gondokat okoz a nagy-britanniai üzemanyag-forgalmazásban, és ugyanez a probléma most már az élelmiszer-ellátásban is érezteti hatását.
A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a brit benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó kénytelen volt töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.
A brit lakossági piac 65 százalékát ellátó független kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazók szakmai szervezete, a Petrol Retailers Association (PRA) vasárnap közölte: az általa képviselt 5500 töltőállomás-üzemeltető vállalkozás kétharmada arról számolt be, hogy teljesen kifogyott az üzemanyagból, és a többi tagvállalat kútjainál is fogytán vannak a készletek.
Brian Madderson, a PRA elnöke a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a hiány egyedüli oka a pánikszerű felvásárlás.
Előzőleg a brit kormány bejelentette, hogy egy időre enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a lakossági élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban támadt fennakadások enyhítése végett.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban