A brit miniszterelnök, Boris Johnson miniszterelnök hivatala közölte, hogy ideiglenes intézkedéseket vizsgálnak a nehéz tehergépkocsi-vezetők hiányának kezelésére. Várhatóan a vízumszabályok könnyítésével oldhatják meg a problémát, helyi sajtóértesülések szerint a kormány akár 5000 külföldi sofőrt is beengedne Nagy-Britanniába rövid távú vízummal, amit a logisztikai vállalatok és a kiskereskedők már hónapok óta követelnek, de a kormány korábban kizárta ennek lehetőségét - írja a Reuters.
A brit közúti árufuvarozók szövetsége (RHA) szerint Nagy-Britanniának százezerrel több járművezetőre lenne szüksége, ha ki akarja elégíteni a keresletet. A járművezetőhiányt részben a brexit és a koronavírus-járvány, valamint a járművezetők képzésének és vizsgáztatásának körülbelül egyéves kiesése okozta.
"Átmeneti intézkedéseket vizsgálunk az azonnali problémák elkerülése érdekében, de bármilyen intézkedést bevezetünk, az nagyon szigorúan időhöz kötött lesz" - közölte a miniszterelnök szóvivője egy nyilatkozatban.
A miniszterek óva intettek a pánikszerű vásárlástól, az olajcégek szerint pedig nincs készlethiány, csupán az üzemanyag benzinkutakra való eljuttatása okoz gondot a sofőrhiány miatt. A benzinkutaknál azonban hosszú sorok gyűltek össze ennek ellenére is, hogy az emberek tankoljanak, miután a BP közölte, hogy a kamionosok hiánya miatt be kellett zárnia néhány töltőállomását, mert nem érkezett kellő mennyiségű üzemanyag a töltőállomásokra. Néhány Shell töltőállomás szintén arról számolt be, hogy a kutak kiszáradtak, míg az ExxonMobilhoz tartozó Esso azt is közölte, hogy a Tesco Alliance 200 kiskereskedelmi telephelyének egy kis része szintén érintett valamilyen módon.
Az EG Group, amely több száz töltőállomást üzemeltet Nagy-Britanniában, pénteken közölte, hogy a "példátlan vásárlói igény" miatt 30 fontos (12 500 forintos) vásárlási limitet vezet be vásárlónként.
Az üzemanyagprobléma ráadásul a legrosszabbkor tört ki: Nagy-Britannia, a világ ötödik legnagyobb gazdasága is küzd az európai földgázárak megugrása miatt megugró energiaárakkal és egy esetleges élelmiszerellátási válsággal. Közben más országok, például az Egyesült Államok és Németország szintén teherautóvezető-hiánnyal küzdenek, így kérdéses, hogy mennyi vezetőt találhatnak a britek.
Nagy-Britannia szerint a hosszú távú megoldás az, hogy több brit sofőrt kell felvenni, a szakszervezet szerint pedig jobb fizetésre és feltételekre van szükség ahhoz, hogy az ágazatba vonzzák az embereket.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban