Állják a szavukat a londoni járművezetők: péntekre meghirdetett sztrájkjuk ismét komoly fennakadásokat okoz a tömegközlekedésben. A dolgozók korábban is sztrájkoltak az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt, de ez az eddigi legösszehangoltabb akció.
A brit fővárosban a kötöttpályás közlekedés minden vonalát érinti a pénteki sztrájk, és a város nyugati részén több tucat buszjárat sem közlekedik. Az elővárosi vasúthálózat több tízezer dolgozója már csütörtökön sem dolgozott, a vonatok 80 százaléka el sem indult. A brit vasutasok sorra mondanak fel – írja az Euronews. A munkabeszüntetést szervező szakszervezetek a növekvő árakra és az egyre magasabb inflációra hivatkozva követelnek magasabb bért, amit a közlekedési vállalat egyelőre nem hajlandó megadni.
A brit infláció 10,1 százalékra nőtt, ami 1982 februárja óta a legmagasabb érték, ez pedig konfliktust okoz a vállalatok, a szakszervezetek és a kormány között. A Transport for London (TfL) éppen arról tárgyal a kormánnyal, hogy véget ért a járvány miatti rendkívüli finanszírozás, emiatt pedig nem tudja megemelni a dolgozói fizetését. A Reuters úgy értesült, hogy a kikötőben dolgozók, ügyvédek, a tanárok, az ápolók, a tűzoltók, a közterület-fenntartók, valamint a postai és a repülőtéri dolgozók is sztrájkot terveznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont