A párt hagyományosan a választók és szimpatizánsok voksa alapján jelölik ki a jelenleg 18,5 százalékos támogatottsággal bíró PD új főtitkárát, akit azután a március 17-i pártkongresszuson iktatnak be.
Vasárnap reggel nyolc órától este nyolcig Olaszország mintegy 7000 pontján lehet szavazni a párt irodáiban, illetve az utcákon és tereken felállított standokon - írta az MTI.
Mindhárom jelölt a párt baloldali szárnyát képviseli: a 40 éves Maurizio Martina 2018-tól ideiglenes főtitkárként vezette a pártot egészen tavaly novemberig, korábban a Renzi- és Gentiloni-kormány agrárminisztere volt.
Az 54 éves Nicola Zingaretti 2008-tól Róma megye, 2013 óta Lazio tartomány elnöki tisztségét töltötte be.
Az 58 éves Roberto Giacchetti pedig a 2018-ban lemondott volt főtitkár, Matteo Renzi emberének számít.
A résztvevők szavaznak a főtitkárjelöltek vezette listákra is, ezekről kerül majd ki a PD új országos választmányának ezer tagja. A párt reményei szerint legalább egymillióan adják majd le voksukat. Az eredményeket vasárnap este 8 óra után teszik közzé.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban