A firenzei ügyészség 2009 óta vizsgálta a Tiziano Renzi és felesége, Laura Bovoli nevén nyitott, de később gyakran felszámolt és bezárt cégeket. Matteo Renzi szülei tucatnyi - marketinggel és más szolgáltatási tevékenységgel foglalkozó - vállalkozást működtettek. A hatósági nyomozás szerint a Renzi házaspár a nyereség érdekében számlákat hamisított, több százezer euró adót nem vallott be, valamint adóelkerülés céljából több csalárd csődeljárást is indított.
A cégek egy részét rokonok és ismerősök nevén futtatták, az alkalmazottakat pedig feketén fizették. Ezekért a bűncselekményekért több mint öt év börtön is kiszabható, ezért rendeltek el házi őrizetet a volt miniszterelnök szülei számára.
Kapcsolódó
Tiziano Renzi ellen már 2016-ban is ügyészi vizsgálat indult. Akkor a Consip olasz állami közbeszerzési hatóságnál kirobbant korrupciós botrány kapcsán merült fel, hogy az akkor kormányfő Matteo Renzi apja - fia politikai pozícióját kihasználva - nyomást gyakorolt egyes pályázatok megszerzésére. Tiziano Renzi ellen végül nem indult eljárás. Matteo Renzi 2014 és 2016 között volt Olaszország miniszterelnöke.
Szülei házi őrizetét a PD politikusa támadásnak és sárdobálásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a sajtó az ő hetvenéves szüleivel foglalkozik ahelyett, hogy a belügyminiszter Matteo Salvinivel szembeni ügyészségi eljárásra figyelne.
Matteo Renzi közösségi oldalán kijelentette, bízik az igazságszolgáltatásban, de abszurdnak és túlzottnak tartja szülei meghurcolását. Renzi úgy vélte, az eljárás igazi célpontjának ő számít.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket