A legerősebb feltörekvő országok (BRIC) tőzsdéi szép pénzt hozhatnak a befektetőknek a következő időszakban, ezen belül az orosz részvények ígérik a legtöbbet - derül ki a Bloomberg előrejelzéséből. A moszkvai Micex index előtt 27 százalékos rally áll a következő 12 hónapban, ha hinni lehet a hírügynökségnek nyilatkozó elemzőknek. A kínai CSI-300 19 százalékkal emelkedhet,a brazíliai Ibovaspa 13 százalékkal, az indiai S&P BSE Sensex pedig 5 százalékkal nőhet.
A szakértők arra számítanak, hogy a Micex, amely az elmúlt időszakban több mint kilenc százalékot erősödött a Krím bekebelezését követő mélyrepülése után, tovább szárnyalhat. Ehhez pusztán arra lenne szükség, hogy Putyin és Petro Porosenko ukrán elnök minszki csúcstalálkozója közelebb vigye és a két országot az ukrajnai belháború lezárásához. Jó előjel a csúcson szintén részt vevő Angela Merkel német kancellár megjegyzése, miszerint a béketerv az asztalon lesz mire két kelet-európai állam feje leül tárgyalni.
Lehet még jobb is
A befektetők azért keresik az orosz értékpapírokat, mert alulértékeltté váltak, és megéri némi kockázatot vállalni, amikor úgy tűnik, hogy a két ország konfliktusa enyhülhet - magyarázza a helyzetet Walter Hellwig amerikai vagyonkezelő menedzser. Az optimista várakozásoknak köszönhetően orosz részvények tíz napon át emelkedtek augusztus 21-e előtt. Ez volt a leghosszabb rallyjuk 2005 szeptembere óta.
A technikai elemzések híveit lázba hozhatta, hogy a Micex augusztus 19-én 200 napos mozgóátlaga fölé erősödött. A legutóbbi három hasonló esetet 3-4 százalékos combos erősödés követte az átlag átlépését követő hónapban. A befektetők augusztus első három hetében közel 200 millió dollárt helyeztek el a Market Vectors Russia EFT-be, az orosz tőzsdét követő legnagyobb amerikai alapba. Hasonlóan jó hónapra március óta nem volt példa.
Lehet még rosszabb is
Az orosz részvények veszíthetnek értékükből, ha Putyin államkapitalista politikája és a felső vezetéssel jó kapcsolatokat ápoló oligarchák machinációi kárt okoznak a gazdaságnak - figyelmeztet Albert Brenner, a United Wealth Management Bridgeport eszközbefektetési stratégája. A befektetőknek kétszer meg kell gondolniuk, hogy pusztán azért vásároljanak-e orosz részvényeket, mert azok viszonylag olcsók. A moszkvai tőzsde rallyja csak akkor lehet hosszú távú, ha a kormány gazdaságpolitikája lényegesen megváltozik.
A világ legnagyobb részvénypiacai közül az orosz muzsikált a legrosszabbul idén. A dollárban elszámolt RTS index 12 százalékot veszített az értékéből, márciusban, a Krím lenyúlása után négyéves mélyponton is volt. A Micex az elmúlt hetek szárnyalása ellenére még mindig 3,3 százalékos mínuszban van év elejéhez képest.
Chris Weafer, a moszkvai Macro Advisory tanácsadó cég vitatkozva előbbi kollégájával úgy véli, hogy a tőzsdei rally folytatódása a keddi csúcs kimenetelétől függ. Ha a találkozó barátságos vagy legalább pragmatikus hangvételű lesz, akkor a befektetők optimistábbá válnak és a papírok árába foglalt kockázati prémium csökken. Weafert az Euromoeny Institutional Investor felmérésében a legjobb oroszrészvény-stratégának választották 2013-ban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Világméretű felhívás a pápától: legalább karácsonykor legyen béke
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat