Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia arra biztatja Bosznia-Hercegovinát, Koszovót és Montenegrót, hogy csatlakozzanak ahhoz a "mini schengeni" övezethez, amit létre akarnak hozni - tudósított a bne IntelliNews régiós hírportál az EBRD Londonban tartott balkáni befektetési tanácskozásáról. A három kezdeményező az emberek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását akarja biztosítani a határaikon belül az EU mintájára.
A végső céljuk az, hogy ezzel a lépéssel közelebb kerülhessenek az unióss csatlakozáshoz. A terv szerint a határok átlépéséhez elég lesz a személyi igazolvány, a három ország állampolgárai a mini övezeten belül bárhol munkát vállalhatnak, az áruk gyors mozgását pedig napi 24 órán át működő vámügyintézés lesz hivatott biztosítani. Külön figyelmet fordítanak a növény- és állat-egészségügyi eljárások felgyorsítására.
Kapcsolódó
A kimaradó országok vonakodását alátámasztani látszik, hogy a szakértőknek vannak kétségeik a próbálkozás sikerével kapcsolatban. A magyarázat erre adódik: volt néhány hasonló kezdeményezés korábban, például három évvel ezelőtt akartak létrehozni egy regionális gazdasági térséget, de semmilyen eredményt nem ért el.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem