A kancellár az EP-választások kimenetelét értékelő sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az uniós intézmények átfogó tisztújítása során "személyi csomagot" kell kidolgozni, vagyis a tisztségek betöltéséről párhuzamosan kell tárgyalni és egyszerre kell dönteni.
A kormánypártok - a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata SPD - vezetői már hétfőn megkezdik az egyeztetést, azzal a céllal, hogy a berlini vezetés egységes német álláspontot képviselve vegyen részt a tisztújításban - mondta Angela Merkel.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak