A Rosszelhoznadzor élelmiszer-egészségügyi szolgálat bejelentette, hogy kitilthatja az országból a lengyel gyümölcs- és zöldségszállítmányokat, mert egyrészt tavaly és idén összesen 21 tételt egészségre károsnak minősítettek, másrészt pedig fennáll a lehetősége annak, hogy a Lengyelországból érkező mezőgazdasági termékek egy része valójában reexport, és Nyugat-Európából származik. Varsó állításuk szerint megbízhatatlan vagy manipulált információkat adott a termékek származási országáról, a szállítóról és a vevőről, hiányoztak a megfelelő jelölések is - mondta a moszkvai rádió. Ezért az orosz fél elvárja, hogy a lengyelek tegyék meg az ilyen hibák kiküszöböléséhez szükséges lépéseket, különben bevezetik az embargót.
Moszkva szeptemberben már bevezette a beérkező lengyel gyümölcs és zöldség vizsgálatának szigorítását, és Gennagyij Onyiscsenko élelmiszer-biztonsági főorvos úgy nyilatkozott, hogy a lengyel import jelentős része finoman szólva nem felel meg a deklarált normáknak. Annak a véleményének adott hangot, hogy félig legális, sőt bűnözői csoportok működnek, amelyek Lengyelországba importálnak máshonnan árukat, amelyeket aztán például Belaruszon keresztül juttatnak el az orosz piacra, így kerülve el a vámfizetést is.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat