John Kerry amerikai, Szergej Lavrov orosz és Andrij Descsica ukrán külügyminiszter, valamint a Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tervezettnél sokkal hosszabb ideig, több mint hét órán keresztül tanácskozott, hol négyoldalú, hol kétoldalú megbeszélések keretében.
Az egyeztetések után tartott sajtótájékoztatón Lavrov és Kerry bejelentette, hogy a négy fél megállapodott a béke és nyugalom megteremtését célzó menetrendben, s a genfi nyilatkozat néven elfogadott dokumentumban egy széleskörű nemzeti párbeszéd azonnali megkezdésére szólítottak fel.
Kapcsolódó
"Megállapodtunk abban, hogy minden félnek tartózkodnia kell az erőszaktól, az ijesztgetésektől, provokatív cselekedetektől. Határozottan elítéljük és visszautasítjuk a szélsőségesség, a rasszizmus és a vallási türelmetlenség, ideértve az antiszemitizmus minden megnyilvánulását" - mondta Lavrov, aki a válság megoldását célzó konkrét lépések között sorolta fel a törvénytelen fegyveres csoportosulások leszerelését, a törvénytelenül elfoglalt épületek és közterek kiürítését, illetve amnesztia nyújtását a megmozdulások résztvevőinek, kivéve a köztörvényes bűncselekményeket elkövetőket.
Az orosz diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy országa támogatni fogja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai küldöttségének a szembenálló felek közötti párbeszéd megteremtésére irányuló tevékenységét. Moszkva felszólítja az EBESZ különleges megfigyelő csoportját, hogy mandátumával összhangban játsszon vezető szerepet, segítse az ukrán hatóságokat és a helyi közösségeket a genfi megállapodásban foglalt lépések megvalósításában. Leszögezte, hogy Oroszország nem akar csapatokat küldeni Ukrajnába, az ugyanis ellentétes lenne alapvető érdekeivel.
Az amerikai külügyminiszter sikernek nevezte a Genfben elért megállapodást, de hangsúlyozta, hogy a szavakat tetteknek kell követniük. Reményét fejezte ki: Oroszország bizonyítja, hogy eltökélt a feszültség enyhítésére, és a korábbi cselekmények nem ismétlődnek meg. Arra figyelmeztetett, hogy Oroszországnak meg kell fizetnie az árát, ha a megállapodás meghiúsul.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető