Az alkotmánybíróság döntését kormány és az azt támogató parlamenti többség várhatóan hamar törvénybe foglalja, már csak azért is, mert az alkotmánybírósági eljárást is a nagyobb kormánypárt, a Jog és Igazságosság kezdeményezte. Egyelőre azonban ez nem történt meg, az alkotmánybíróság döntése értelmében megalkotott jogszabályi szigorítás nem hatályos. Éppen ezért furcsa, hogy több kórház is már most így jár el a terhességmegszakítást kérő nőkkel szemben - olvasható a portálon.
A szigorítás ellen hatalmas tüntetések kezdődtek Lengyelországban, és a tüntetéseket szervező egyik nőjogi szervezet vezetője nyilatkozott is a Guardiannek arról, hogy több nő sírva hívta fel, hogy a klinikák elhajtották, még úgy is, hogy lefoglalt időpontja volt jelenleg még jogszerűnek számító terhességmegszakításra.
Kapcsolódó
Egy wroclawi nő arról számolt be, hogy 16 hetes terhesen előzetesen lefoglalt időpontra ment a kórházba a papírokkal, amik bizonyítják, hogy magzata súlyos fejlődési rendellenességekkel jönne világra, de azt mondták neki a klinikán, jöjjön vissza két hét múlva, mert nincs elég ágy. (Guardian)
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás