A román állam támogatná mintegy ezer villanypásztor felszerelését házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré. A környezetvédelmi alapnál pályázhatnak az érdeklődők, a költségeket teljes mértékben megtéríti az állam. Egy pályázó maximum 2000 lejre (144 ezer forint) nyújthat be támogatási igénylést. Azon megyék lakósai jelentkezhetnek, ahol a nagyvadak rendszeresen károkat okoznak.
A közlemény szerint a jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkező Kovászna, Hargita és Maros megyék is szerepelnek a listán.
Kapcsolódó
Costel Alexe miniszter szerint ez a program összebékíti az állam mindkét nagy felelősségét, egyrészt a biodiverzitás megőrzését, másrészt az ember és a nagyvadak közötti incidensek elkerülését. Az idén a kormány 1,5 millió lejt (108 millió forint) költ a villanypásztorokra.
Európában Románia területén él a legtöbb barnamedve. Az elmúlt években egyre több medvetámadásról érkezett jelentés, a nagyvadak hegyvidéken bejárnak a lakott területekre élelemért.
Azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám négyezer lenne.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el