Kim Dzsongun az év végéig adott határidőt az Egyesült Államoknak, hogy engedményeket tegyen az atomprogramjáról szóló tárgyalások folytatása érdekében, ellenkező esetben "karácsonyi ajándékot" helyezett kilátásba.
A plenáris ülésen elnöklő Kim kijelentette, eljött az idő, hogy "határozott fordulatot" hajtsanak végre az ország gazdasági fejlődésében. Ismertette az összegyűlt pártvezetőknek azokat a feladatokat, amelyeket a "nemzetgazdaság fő iparágait sújtó súlyos helyzet sürgős javítása érdekében" végre kell hajtani.
Észak-Koreában nem tesznek közzé gazdasági statisztikákat, a pénzügyi eredményeikre vonatkozó adatok külföldről származnak.
Júliusban a dél-koreai központi bank becslése szerint a nemzetközi szankciók következtében Észak-Korea gazdasági növekedése 4,1 százalékkal esett vissza, ez volt a legsúlyosabb helyzet az 1990-es évek éhínsége óta.
A 2018-ban elért közeledést követően az észak-koreai atomprogramról folytatott tárgyalások Kim és Donald Trump amerikai elnök februári hanoi találkozója óta ismét zsákutcában vannak. Phenjan nemrégiben több rakétaindítást hajtott végre szohei kísérleti rakétatelepén. Az ENSZ Biztonsági Tanács több határozata is tiltja Phenjan számára a ballisztikusrakéta-programot.
"Phenjan döntése, hogy több napra összehívta a párt plenáris ülését, jól mutatja, mennyire súlyosan ítéli meg a bel- és külpolitikai helyzetet" - idézte Csong Szung Csangot, a dél-koreai Szedzsong Intézet kutatóját az AFP francia hírügynökség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Elhunyt Wachsler Tamás

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi
