Komuro Kei és Mako Akisinó 2017-ben jelentették be eljegyzésüket, az azóta nyugdíjba vonult Akihitó császár 29 éves unokája és egykori főiskolai osztálytársa ezzel hátra is hagyja a császári családot. A japán szokások szerint ugyanis az uralkodóház tagjai nem házasodhatnak rangon aluli emberekkel, Komoru pedig közrendűnek számít a szokásjog szerint.
A következő évben azonban a pár elhalasztotta az esküvőt, mondván, hogy meggondolták magukat a korai házasságkötéssel kapcsolatban, és több időre van szükségük, hogy megtervezzék a közös jövőjüket. Most viszont a császári családhoz közeli források szerint októberben végre bejelenthetik az esküvő időpontját - számolt be a CNN.
Kapcsolódó
Részben a pár felkészületlensége miatt halasztották eddig a házasságkötést, részben pedig jogi okokból: ha a császári család valamely tagja lemond rangjáról, akkor jár a számára egy 150 millió jen (közel 415 millió forintos) egyszeri lelépti pénz is. Viszont van lehetőség arra is, hogy erről lemondjon a hercegnő és Mako meg is tette.
Egy japán műsorszolgáltató a közelgő esküvőre számítva nemrég New Yorkban felkereste Komurót. Lófarokkal mutatták, ez a részlet pedig felháborodást keltett a Twitteren egyes japán felhasználóknál.
A média szerint a pár azt tervezi, hogy az Egyesült Államokban fog élni.
A császári törvények szerint a trón csak férfi örökösökre szállhat. A család többi hajadon hercegnője is elveszítené királyi státuszát, ha közemberekhez mennének feleségül - csakhogy ez a lehetőség azt eredményezné, hogy a császári családnak nem lenne elég tagja a közfeladatok ellátásához.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az