Az Olaszországba irányuló magyar export is bővült, ezen belül a legjelentősebb terület az autóipar volt. A Magyarországra irányuló olasz exporton belül szintén kiemelt helyen állnak az autómotor és a mechanikai szektorok, ezen kívül az olasz élelmiszeripari termékek exportja mutatott jelentős növekedést az utóbbi időben.
A teljes olasz export értéke 450 milliárd euró, és ebből mintegy 50 milliárd az élelmiszeriparból származik. Idén februárban másodszor vettek részt olasz kollektív standdal a Sirha Budapest élelmiszeripari vásáron, 15 élelmiszergyártó cég mutatkozott be olyan tipikus olasz termékekkel, mint a tészta, az olívaolaj, a paradicsomkészítmények és a bor - mondta.
Az igazgató szerint az olasz vállalkozók szívesen jönnek Magyarországra, mert közel van Olaszországhoz, emellett kapuként, kiindulási pontként szolgál a többi környező, elsősorban kelet-európai ország felé. Hozzátette azt is, hogy a magyar fogyasztók az utóbbi években elkezdték felismerni és értékelni az olasz termékek minőségét.
Marco Bulf úgy fogalmazott:
Magyarország nagyon befogadó, tipikus európai ország Budapest pedig jól szervezett, tiszta város, ahol nagyon jól működik a közlekedés és sok más szolgáltatás.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump