Nettó 90,5 milliárd forintos ajánlattal a Strabag Építő Kft. nyerte el az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres befejező szakaszának építését - idézte a Világgazdaság az elektronikus közbeszerzési rendszerben olvasható dokumentumot. Bár az ajánlatok elbírálásáról szóló összegzésben a nyertesnél csak a Strabag neve szerepelt, egy későbbi bekezdésből kiderül, hogy az ajánlattételi határidő lejártakor a Duna Aszfalttal konzorciumban pályázott. Így az eljárás eredményként kötendő szerződés is a Strabag és a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő közös ajánlattevőkkel köthető meg.
Az M6-os autópályának a horvát határig való meghosszabbításával ez az autópálya-építés be is fejeződik. A kormány évekkel ezelőtt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kivitelezéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A beruházás révén a becslések szerint jóval gyorsabban lehet majd elérni a horvát tengerpart déli szakaszát.
Kapcsolódó
Budapestről akár másfél órával és 150 kilométerrel is rövidebb lesz az ide vezető út, mint a bevett Letenye-Zágráb útirányon haladva. Ehhez persze meg kell épülnie Horvátországban az Eszék és Pélmonostor közötti 17,5 kilométeres autópályának is.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban