A lengyel kormány elfogadta a Dolgozói Tőketerv (PPK) törvényének tervezetét, amely rövidesen a Szejm elé kerül. Ez a nyugdíjreform meghatározó szakasza - tudósított a Business Insider Polska. A jogszabály 2019. január elsején léphet életbe, és első lépésben azoknál a cégeknél vezetnék be, amelyek legalább 250 személyt alkalmaznak.
A PPK-ba minden dolgozó lengyel beiratkozhat 19 és 55 éves kora között, akkor, amikor ezt jónak látja, és bármelyik pillanatban lemondhat róla. Minimum jövedelme két százalékát, a maximum négy százalékát kell befizetnie, amit a munkaadó a befizetésnek megfelelően kiegészít. Az állam 250 zlotys (20 ezer forint) úgynevezett köszöntő befizetést ad a belépőknek, majd minden évben betol ugyanennyit a számlájukra.
Azoknak, akik a minimálbérnél alacsonyabb összeget keresnek, a két százalék helyett csak 0,5 százalékot kell fizetniük, de a munkaadó és az állam hozzájárulását nem vesztik el. A befizetett pénzt az azt kezelő pénzügyi szolgáltatók befektetik.
A kormány arra számít, hogy az állami tíz év alatt 35-40 milliárd zlotyval fogja támogatni az adófizetők pénzéből az öngondoskodás új formájába bekapcsolódó embereket.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
