A Nemzetek Palotájában rendezett találkozóról közleményt adott ki az ENSZ líbiai különleges missziója, amely szerint a lépés fontos fordulópont a béke és a stabilitás megteremtéséhez - írja az Infostart.
Stephanie Williams, az ENSZ-főtitkár líbiai politikai ügyeiért felelős helyettes különmegbízottja azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy tanúja lehetett ennek a történelmi pillanatnak. Arabul elmondott beszédében hangsúlyozta, gratulál a résztvevőknek az elért eredményhez.
A kőolajban gazdag Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, miután a NATO támogatását élvező fegyveres felkelők elűzték a hatalomból és meggyilkolták Moammer Kadhafi diktátort. Az ország azóta lényegében két részre szakadt: a nyugati országrészt és benne a fővárost, Tripolit a nemzetközi közösség által elismert egységkormány irányítja.
A keleti országrészt a bengázi katonai akadémián végzett Halífa Haftar tábornok ellenőrzi. Mindkét felet különböző országok támogatták eddigi harcaikban.
A felek az elmúlt hetekben Genfben ültek össze, hogy megállapodjanak a tartós fegyverszünet feltételeiről. Erről Williams azt mondta, "hosszú és nehéz út vezetett idáig. A született eredmény elérését a (felek) hazaszeretete tette lehetővé."
A különmegbízott később a sajtónak azt mondta, hogy átfogó és állandó, azonnal hatályos nemzeti megállapodás született. Ennek együtt kell járnia azzal, hogy távoznak az országból a zsoldosok, külföldi harcosok.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona