Az EP bizottság tényfeltáró csapata szeptember végén járt Magyarországon, hogy tájékozódjon a jogállam működéséről, és személyesen is találkozzon minél több releváns szereplővel. A látogatást a 2018-ban elindított hetes cikkely szerinti eljárás részeként tervezték 2020 elejére, de a világjárvány miatt későbbre csúszott. A hetes cikkely szerinti eljárás leegyszerűsítve amiatt a gyanú miatt indult, hogy jogállami működés súlyosan és rendszerszinten sérülhetett Magyarországon - olvasható a szabadeurópa.hu-n. A tényfeltáró delegációba minden európai parlamenti frakció jelölt tagot.
A jelentés kitér rá, hogy a magyar kormánypárti médiában személyükben támadták a bizottság egyes tagjait, ami nem segíti a nyílt párbeszédet és az együttműködést. Arra is kitértek, hogy Varga Judit igazságügy-miniszter csapata kétségbe vonta, hogy jogszerűen járt-e Magyarországon a delegáció. A jelentés szerint a küldöttség biztosította a kételkedőket, hogy látogatás jogszerű, és elmagyarázták az Európai Parlament szerepét az eljárásban.
A jelentésben a delegáció találkozóiról is beszámoltak, megpróbálták meghallgatni a lehető legtöbb szereplőt, Varga Judit vagy Pintér Sándor miniszter mellett Lánczi Andrással, Stumpf István kormánybiztossal és a közmédia képviselőivel is találkoztak, de emellett ellenzéki politikusokkal, az RTL Klub, a Political Capital, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Magyar LMBT Szövetség képviselőivel is beszéltek.
A megkérdezett civilek többek között arról beszéltek, hogy Magyarországon extrém módon központosított a korrupció, ami ellen nem lép fel az ügyészség, mert teljesen foglyul ejtette a kormány. A korrupció döntő része egyébként legalizált lopás Magyarországon, különösen a közbeszerzési korrupció esetében. A megkérdezett újságírók arról számoltak be, hogy egyre nehezebb releváns adatokhoz jutni, és az is valódi veszély, ha az állam az oligarchák vagyonosodásával foglalkozó újságírókat kezdi el lehallgattatni.
Pintér Sándor a Pegasus-ügyről a bizottságnak elmondta, hogy más tagállamok is használtak hasonló szoftvert, azonban mégis csak Magyarországot éri kritika emiatt. A Pegasushoz hasonló szoftverek ugyanis lehetővé teszik, hogy a bűnözők adatforgalmát is átlássák – de természetesen minden egyes esetben bírói engedéllyel.
A szoftver minden egyes alkalmazása összhangban van a magyarországi törvényekkel. Országgyűlési képviselőt nem hallgattak le – írta beszámolójában a delegáció. Ezzel tulajdonképpen Pintér Sándor belügyminiszter elismerte az európai parlamenti képviselők előtt a Pegasus-szoftver használatát.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál